2025.07.15
10 perc olvasási idő

Európa leggyorsabb szuperszámítógépét építenék meg Szegeden

„Megváltottuk a belépőjegyet egy olyan világba, ahova a Magyarország méretű országok nem szoktak bekerülni.” – jelentette ki Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) tartott ünnepségen, ahol bemutatták az intézmény új szuperszámítógépes projektjét. Az eseményen a Hewlett Packard Enterprise (HPE) amerikai techcéggel is aláírták a közös kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást.

A szuperszámítógép olyan teljesítményre képes, amely összehasonlíthatatlan a mindennapi számítógépekével: másodpercenként elképesztő mennyiségű számítást képes végrehajtani. Fendler Judit, az SZTE kancellárja elmondta, hogy az új eszköz kulcsszerepet kaphat az oktatásban, kutatásban, gyógyításban és nem utolsósorban a piaci hasznosításban is.

Palkovics László hozzátette, hogy a szegedi egyetem a számítási feladatokban már eddig is bizonyított, például a Covid–19 járvány idején a helyi matematikusok pontosan előrejelezték a vírus terjedését. Kiemelte azt is, hogy a mesterséges intelligencia nem csupán egyes intézmények privilégiuma, hanem egy egész ökoszisztémát kell kiépíteni a hatékony működtetéséhez.

Az elmúlt években több stratégiai együttműködés is létrejött ezen a területen: Magyarország például megállapodott a németországi Jülichi Szuperszámítógépes Központtal, amely 800 petaflop/s kapacitással Európa egyik legnagyobb ilyen intézménye.

A magyar kutatók ennek a teljesítménynek egy részét, körülbelül 10 petaflop/s kapacitást vehetnek igénybe, ami másodpercenként tízbilliárd lebegőpontos műveletet jelent.
Ezen felül lehetőség nyílik arra is, hogy Magyarország saját hardverelemeket helyezzen el a központban, így szükség esetén hozzáférhet a teljes kapacitáshoz.
Újabb nagy dobásként a német ParTec AG bejelentette, hogy 3 milliárd eurós, azaz 1200 milliárd forintos beruházással olyan adatközpontot építene Magyarországon, amely kétszerese lehet a jülichi központ kapacitásának.

A szegedi szuperszámítógép (fotó: Frank Yvette)
A szegedi szuperszámítógép (fotó: Frank Yvette)

A HPE magyarországi ügyvezetője, Szpisják Tibor szerint az amerikai cég a világ legmodernebb szuperszámítógépes technológiáját hozza el Szegedre. Az új rendszer azonos alapokra épül, mint a világ három leggyorsabb szuperszámítógépe, köztük Európa jelenlegi bajnoka is. Bár még kérdéses, hogy a szegedi gép a világ élvonalába kerül-e, a lehetőség adott.

A rendszer rugalmasan bővíthető, így a jövőben a teljesítménye gyakorlatilag korlátlanul növelhető. A HPE oktatási és kutatási központot is létrehoz Szegeden, nemzetközi szakértők bevonásával, hogy közös laboratóriumokban új technológiákat és szolgáltatásokat fejlesszenek. Az együttműködés célja nemcsak a tudományos előrelépés, hanem a piaci igények kiszolgálása is.

A projekt zárásaként Rovó László rektor, Fendler Judit kancellár és Szpisják Tibor aláírták az SZTE és a HPE közötti együttműködési megállapodást.

A projekt kivitelezésében a CHS Hungary Kft. is közreműködött, aki a HPE termékek hivatalos disztribútoraként járult hozzá a csúcstechnológiás rendszer létrejöttéhez.

Kapcsolódó cikkek
A technológiai világ újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor a Hewlett Packard Enterprise (HPE) és az NVIDIA bejelentették az “NVIDIA AI Computing by HPE” nevű új portfóliójukat. Az innovatív megoldás célja, hogy felgyorsítsa a generatív mesterséges intelligencia (AI) ipari forradalmát, és új lehetőségeket nyisson meg a vállalatok számára.
Tovább
A Hewlett Packard Enterprise (HPE) 2025. február 13-án bejelentette, hogy kiszállította első, az NVIDIA Blackwell család alapú megoldását, az NVIDIA GB200 NVL72-t. Ez a rack-rendszerű szerver kifejezetten a szolgáltatók és a nagyvállalatok számára készült, hogy gyorsan telepíthessenek rendkívül nagy, komplex mesterséges intelligencia (AI) klasztereket, fejlett közvetlen folyadékhűtési megoldásokkal, amelyek optimalizálják a hatékonyságot és a teljesítményt.
Tovább
Védje meg cége telephelyen belüli, telephelyek közötti, vagy az internetet keresztüli adatforgalmát a folyamatosan kifinomultabbá váló fenyegetésekkel szemben.
Tovább